Fogszabályzásról röviden

Az első fogszabályozási konzultációra 6-8 éves kor között van szükség. Ebben az életkorban még növekszenek az arccsontok, állcsontok és a tejfogakat követő maradó fogak, a legsikeresebben ekkor tudunk beavatkozni. Általában ilyenkor még kényelmes, puha anyagból készült éjszakai fogszabályozóval a helyére tudjuk irányítani a még növekedő állcsontokat és az még újonnan növő maradó fogakat.
A kezelés szükségességét illetve, hogy mikor a legcélszerűbb a kezelést elkezdeni, a fogszabályozó fogszakorvos dönti el, miután megvizsgálta a gyermek fogait, harapását, röntgen képét. Az új fogak levallása után 10-14 éves kortól maradó fogakra felragasztandóm ún. állandó fogszabályozó készüléket használunk mind gyermek és felnőtt korban. A még növekedésben lévő gyermeknél hatékonyabb kezelést tudunk végezni, mint a növekedésen rég túlment felnőtteknél. Utóbbiaknál a tökéletes végeredmény eléréséért már sokszor foghúzást, vagy sebészeti beavatkozásokkal kombinált terápiát kell alkalmazni.

Ma már a hagyományos fém fogszabályozók mellett, léteznek porcelánból készült, fogszínű változatok is, illetve teljesen láthatatlan a fog belső, nyelv felöli oldalára rögzített készülékek is. Bizonyos esetekben a felragasztott fogszabályozó helyett lehet használni teljesen átlátszó fóliából készült, kivehető típusú fogsín rendszereket is a fogak megszépítésére, de ezek is éjjel-nappal hordandók. A fogszabályzó kezelések időtartama általában 1,5-2 év, de ez egyénenként eltérhet. Életkortól és a probléma fokozatától függ. A kezelés befejezését követően viszont mindig szükség van úgynevezett fenntartó (retenciós) készülék hordására, az esettől függően váltakozó időtartamig.

 

Dr. Tausz Dóra

Fogszabályozó fogszakovos

 

Dr. Tausz Dóra a felnőttkori fogszabályzásról beszélt az RTL klub műsorában:

Hozzászólások lezárva

Nincs hozzászólás. Légy az első!